Kisgyereknek lenni ugyanolyan kötött, mint idősnek. Az eredmény ugyanaz. A kicsik is segítségre szorulnak, mert még nem tudják élni egyedül az életüket, az öregek pedig már nem tudják. Mind a kettő egy szánalmasan szar állapot, de a fiatalkori a reménytelibb, ez nyilvánvaló. Inkább választanám az öngyilkosságot úgy érzem, mint hogy csak a bajok halmozódjanak körülöttem és a szervezetemben, és a monotonság mindennél hatalmasabb méreteket öltsön. Szörnyű. Elképzelhetetlen. Tisztelem aki el tudja ezt viselni, de megrémiszt. Visszataszít. Viszont gyűlölöm a legtöbbjük előítéletét és maradiságát, a változás nem feltétlen rossz. Olykor érdemes a dolgok mögé látni. Nem könnyű, de megéri.

Nagyon szeretnék a hángörinek a hauptstáttjába menni arra a koncertre. Olyan nagyon jó volna ha tényleg összejönne. Ha ott tanulhatnék, ezért (is) lenne durva, de megkímélem magam ennek az újraelemzésétől.

Nézz hátra! Hoppá, eltűntem...

Izgalmas napom volt ma, mindenen olyan jól tudtam szórakozni, sokat dobott a helyzeten, hogy volt is min. Az osztályunk egyre jobban széthullik, és ez a bomlás erősíti a kapcsolataimat. Van kiért kiállni, és ez visszafelé is működik, így csak minden jobb lesz.

Tele vagyok ellentétekkel, de már tudom kezelni őket. Tudom, hogy lehetek boldog, és ki is tudom használni ezt. Harmonizálok. =D      Énkiegyenlítődés!