Nem is szeretem a karácsonyt. Mármint, elvagyok meg minden, nem kapcsolok hozzá semmi negatívat sem. Csak úgy szimplán egy képmutatásnak ítélem az egészet. Aki a szívére tudja tenni úgy a kezét, hogy közben őszintén azt mondja szereti a rokon-mizériát, és szívesen megy látogatni, mert tényleg kíváncsi, annak csak gratulálni tudok. Bár ugye a másik, hogy akit szeretek, azzal egy évben nem egyszer találkozok. Az ajándékok. Nagyon szívesen adok én és nyilván örülök ha rám is gondolnak. De sokkal inkább ínyemre lenne egy oly' módon működő világ, amikor ha valakire emlékeztető dolgot találok, azt megveszem neki, és nem egy napra görcsölök, hogy találjak már valamit. Nagyon durvák az emberek. Volt itt egy ilyen kis kirakodós ajándék bódékkal teli dolog, és egyik napról a másikra felvásárolták az egészet. Úgy gyűjtik a kacatokat, mintha az életük múlna rajta. Iszonyat nyomasztó ez a fajta nyüzsgés.

Amikor a barátaimmal a személyre szabott hülye kis apróságokat átadjuk, az karácsonyi. Amikor hajnalban egyedül sétálgatok, nem fúj a szél, de az ég ontja magából a hópelyheket, az karácsonyi. Amikor megfagyok odakinnt, de még mindig tudok min röhögni, az karácsonyi. Amikor búcsúzásnál már a következő találkozót tervezgetjük, az karácsonyi. Egy évben többször is lehet karácsony, és nem feltétlen akkor, amikor mindenkinek az van.