Minden embernek meg kellene tanulnia örülni annak ami megtörtént, és nem sajnálni, hogy véget ért. Legfőképp nekem. Mert hát ha a végkifejlet fájó is, mennyi élménnyel gazdagodtam. Vannak dolgok amikből tanulni is lehet, ez csak egy olyan amiből rájöttem, hogy a legkevésbé sem vagyok normális, célt adott (el is vett), de semmi eget rengető következtetés levonás. Érdekes, hogy így is mennyi rágódást okoz. De a legjelentősebb dolgaim közé sorolom egyértelműen, szóval nem ábrándoznom, sajnálkoznom, stb. verziók kéne, hanem elraktároznom a történteket, örülnöm, és mélyen, titkon remélnem.