Volt az, amikor:

Helyszín: vonat

Esemény: fesztiválról haza

Élmény: Kinéztem az ablakon, miközben a fülemben a Somewhere over the rainbow szólt. A felhőket bámultam és egyé tudtam válni velük. Vagy az érzéssel amit kiváltottak. Bárányfelhő voltam, egy egész egységet alkottam. Éreztem, ahogy a lágy szellő hordoz a hátán. Lassan szétszéledtem, egyszercsak eltűntem. De nem haltam meg, nem váltam szét, egyszerűen csak megszűntem létezni. Abban a pillanatban tudtam milyen a semmi érzése. Se nem szomorú, se nem vidám, nem volt semmi. Csak kicsit eltűntem a világgal. Aztán mikor visszatértem boldog voltam, és a könnyemmel küszködtem. Az egész valós volt és nem csak képzelgés szerű, tényleg áthatott milyen tudatlanul megszűnni, mikor ezt elakartam mesélni, nem tudtam megszólalni. Csak néztem a felhőket és próbáltam visszatérni. Ide, ahol van valami, ami most a legkevésbé sem jó. Annyira rég volt.

___________________________________________________________________________

Mint egy bábu azzal a kis tekerős kallantyúval, ami kiáll a hátából. Csak húzz fel eléggé, hogy kitartsak minden nap és máris újra megkapsz engem bájosan, kedvedre szabva, anélkül, hogy tudnád ebben a játékban szív is dobog, amit másodszor küldesz a szakadék szélére.

___________________________________________________________________________

Akarom is és nemis, de annál is jobban akarom. Amikor a kérdések felgyülemlenek rémisztő, hogy egyetlen választ sem tudok adni. Mikor a naívságot félreteszem, élesedig a tüske, de egy érzés segítségemre jön. Egy pillanatban minden kiegyenlítődik, ekkor születik meg a belső csend. Az a mély, néma. Tudod, amikor leáll az agyadban is a zene. Amikor semmi sem zakatol, nem lélegzik, nem sír, nem nevet, csak néma. De azt annyira nyomatékosan teszi, hogy szinte ettől zúg minden.

___________________________________________________________________________