Top 10:
1. Radírfej
2. Éden tó
3. Ördögűzés Emily Rose üdvéért
4. A Köd (Stephen King)
5. Engedj be!
6. REC
7. Szemek arc nélkül
8. Cannibal Holocaust
9. Elveszett fiúk
10. A texasi láncfűrészes mészárlás (az összes)
Update:
Magasfeszültség lemaradt.
And I' m a black rainbow
And I' m an ape of god
I got a face thats made for violence upon
I' m a teen distortion
Survived abortion
A rebel from the waist down
I wanna thank you mom
I wanna thank you dad
For bringing this fucking world
To a bitter end
I never really hated a one true god
But the God of the people I hated
You said you wanted evolution
The ape was a great big hit
You say you want a revolution, man
And I say that you' re full of shit
Were disposable teens
Were disposable teens
Were disposable teens
Were disposable
Were disposable teens
Were disposable teens
Were disposable teens
Were disposable
You said you wanted evolution
The ape was a great big hit
You say you want a revolution, man
I say that you' re full of shit
The more that you fear us
The bigger we get
The more that you fear us
The bigger we get
And don' t be surprised, don' t be surprised
Don' t be surprised when we destroy all of it
/Marilyn Manson - Disposable teens/
__________________________________________________________________________
Rájöttem, hogy én tényleg nem haragszom. Egész egyszerűen Ő nem képes engem szeretni. Vagy ha képes is, csak valami barátihoz hasonló szinten. (Vicces, hogy ehhez hasonlítom.) Valami olyan módon, ami nekem fájdalmas. Csak szimplán törlöm az életemből, mert akaratán kívül kínoz. Nincs baj, kellemes emlék, talán egyszer újra szeretnék olyan jóban lenni, majd mikor már teljes lesz a védelmem. Most csak hagyj, így megtalált a boldogság. Köszönöm. Bármi is történjen, soha nem felejtelek el. Szeretlek és szeretek nélküled lenni. Hiányzol. Nem akarok veled találkozni. Ígérd meg, hogy boldogulsz, nem fogsz csalódni és rá igazán figyelsz. Hagyd, hogy elárasszon az érzés. Minden jót, szia.
Az utolsó ilyen bejegyzés. Egyszer találj rá.
___________________________________________________________________________
-Lányok, csatlakozzatok futni a többiekhez.
-Nem vagyok én internet, hogy csatlakoznom kelljen.
___________________________________________________________________________
Mikor ma felkeltem, elkapott a legjobb érzés. Kellemes reggel volt, ha nem nagykabátban és sálban kellett volna a buszmegálló felé tartanom, egészen nyáriasnak hatott volna. Volna. Szóval beöltözve még melegem is volt, ami manapság meglepő, a 'télszag' (ami illat, mert orromnak tetszetős) is eltűnt, volt madárcsicsergés meg minden ami kell. Négy sor leírásnyi ideje oda akarok kilyukadni, hogy úgy éreztem magam, mintha fesztiválra sétálnék. Épp csak a szemben lévő buszmegállóba kellett volna kisétálnom, hogy a vasútállomásra vigyen, ne pedig suliba. Volna. Mindenesetre ez érezhetően kihatott az egész napomra, sokszor vagyok jókedvű, de ez olyan nagyon maradandó. Még.
___________________________________________________________________________
Kedves nemírhatomleaneved!
Átgondoltam ezt a nyári dolgot és arra jutottam, hogy egy barom vagyok. Akárhogyis, életem legmaradandóbb és leghízelgőbb óráit köszönhetem neked. Ilyen rövid idő alatt ennyi dolgot még sosem rontottam el, de a megbánás csak felemészt. Már sokadik bejegyzésem lehet ezzel a témával kapcsolatban, tartok tőle, semmiképp sem az utolsó. Vagy remélem. Mindenesetre nem futamodok meg, nem bújkálok, a döntést pedig a kezedbe adom. A legtökéletesebb nyárért, ezért a bizsergető érzésért nem tudok mit adni. De ha komolyan mondtad, tudnod kell, én próbálkozom. Ugrok egy hetet és kívánok boldogságos szülinapot. xxx
___________________________________________________________________________
Flipper. Én csak egy játék vagyok, te belőtted a kétszeres szorzót, ezzel túlterheltél és most robbanok.
CD. Mindent lejátszok a kedved szerint, de most megkarcoltál, többé nem működök.
Kuka. Van néhány számodra hasznos dolgom, azt kesztyűs kézzel kiszedted, elhasználtad és többé már nincs szükséged belőlem semmire.
Fa. Megláttál, mikor rütyeztem. Leszedted a gyümölcsöket és hagytál elrohadni.
Mikor nincs más, annyira tökéletesnek állítasz be, aztán jön valaki és rámutatsz, hogy minden illúzió volt. Másodszor. Utoljára.
Volt az, amikor:
Helyszín: vonat
Esemény: fesztiválról haza
Élmény: Kinéztem az ablakon, miközben a fülemben a Somewhere over the rainbow szólt. A felhőket bámultam és egyé tudtam válni velük. Vagy az érzéssel amit kiváltottak. Bárányfelhő voltam, egy egész egységet alkottam. Éreztem, ahogy a lágy szellő hordoz a hátán. Lassan szétszéledtem, egyszercsak eltűntem. De nem haltam meg, nem váltam szét, egyszerűen csak megszűntem létezni. Abban a pillanatban tudtam milyen a semmi érzése. Se nem szomorú, se nem vidám, nem volt semmi. Csak kicsit eltűntem a világgal. Aztán mikor visszatértem boldog voltam, és a könnyemmel küszködtem. Az egész valós volt és nem csak képzelgés szerű, tényleg áthatott milyen tudatlanul megszűnni, mikor ezt elakartam mesélni, nem tudtam megszólalni. Csak néztem a felhőket és próbáltam visszatérni. Ide, ahol van valami, ami most a legkevésbé sem jó. Annyira rég volt.
___________________________________________________________________________
Mint egy bábu azzal a kis tekerős kallantyúval, ami kiáll a hátából. Csak húzz fel eléggé, hogy kitartsak minden nap és máris újra megkapsz engem bájosan, kedvedre szabva, anélkül, hogy tudnád ebben a játékban szív is dobog, amit másodszor küldesz a szakadék szélére.
___________________________________________________________________________
Akarom is és nemis, de annál is jobban akarom. Amikor a kérdések felgyülemlenek rémisztő, hogy egyetlen választ sem tudok adni. Mikor a naívságot félreteszem, élesedig a tüske, de egy érzés segítségemre jön. Egy pillanatban minden kiegyenlítődik, ekkor születik meg a belső csend. Az a mély, néma. Tudod, amikor leáll az agyadban is a zene. Amikor semmi sem zakatol, nem lélegzik, nem sír, nem nevet, csak néma. De azt annyira nyomatékosan teszi, hogy szinte ettől zúg minden.
___________________________________________________________________________
(Itt mindenki tök hülye lett?)
Melletted olyan, mintha melékszereplő lennék a saját életemben.
Elküldtem a jelenkezési lapot. Miután ez végre megtörént, kicsit letörtem. Na nem azért, mert nem vagyok biztos benne, hogy ezt szeretném. Valahogy csak akörül keringtek a gondolataim, hogy az életem, az álmaim, az összes reményem ott nyugszik a magyar posta gondoskodónak nem mondható karjaiban. Félek, hogy el se jut a megfelelő helyre, de ha mégis, lehet rosszul töltöttem ki valamit és ezen bukik minden. Remélem jó helyre küldtem. Innenől pedig nem tehetek mást, mint várakozok. Mintha tapsra várnék, nekilódulnék, aztán befutnék, vagy a cél előtt esnék egy hatalmasat és fájdalmasat. Csak csúsznék a földön. Körülöttem osztozás örömben, bánatban, de csak a saját érzés az őszinte és valamerre lépni kell. Várok.
(Volt egy egyértelmű nemem. Most semmim sincs. Egy kusza kupacom van csak. Volt egy álmom. Azzal mi lesz? Egyetlen biztos pont van az életemben, az pedig az, hogy mindig minden változik. Ilyen alapon ugye megintcsak semmim sincs. )
És csoda, hogy elakarok menni? Olyan helynek akarom ezt, az otthonom, ahova mikor visszatérek csak azokra az emberekre kelljen koncentrálnom, akiket tényleg szeretek. Új barátokat szeretnék ott, hogy közelebb kerüljek még ennél is -már ha ez még jobban lehetséges- az itteniekhez és végleg törölni tudjam a negatív személyeket. Hogy ez többé ne történjen meg; hogy száraz papírra írhassam a gondolataim... Hogy elfelejtselek és többé ne rontsd el életem legszebb pillanatait. Még most is. Hogy ne utáljak itthon mindenkit. Hogy úgy érezzek, mint akkor, hogy annyi álmom legyen. Hogy izgatottan várjam a májust.
Lélegezz fel.
Álmomban boldog voltam. ÉS most is az vagyok. Hullámvölgyekben élek, de mégis mindig tudom, jó helyen vagyok. Állítólag olyat ritkán érez az ember, hogy igen, most egész biztos nem lehetnék máshol. De én gyakran, nincs is ennél jobb. Vissza ahhoz a másik világhoz. Félálomban lehettem inkább, amikor rájöttem, mosolygok. Mikor ez a tudatomig jutott, valami el akarta rontani a percet és arra késztetett, hogy gondoljak rosszra. Lehet ez volt az, ami mindent ilyen emlékezetessé tett, mert semmi sem jutott eszembe. Csak jó dolgok, a mosoly töretlen maradt, szelíden csalogatva önmagam, hogy csobbanjak csak bele abba a hatalmas tengerbe, ahol bármi megtörténhet, mélyen bele az álomvilágba.
2009.01.16. (Budapest) -> Az év (vagy az életem?) legboldogabb napja volt. 17 órán keresztül szórakoztattak, mindez megspékelve hülye helyzetekkel, amin azóta röhögök. Legleg.
Mindig volt egy ilyesfajta hajlamod, de ez már sok. Ha ezt nem látod, fogj kezet a drága barátnőddel, aki ugyanilyen szánnivaló. Mert ez csupán ennyit jelent. Létezik az a világ, ahol ezt nem kell megtenni. Ahol egész biztos, hogy ez helytelen. Ez a világ benned lakozik.
Egy ember, aki a nyugalom, beteljesülés és kiegyenlítődés állapotát a nyomasztással fejezi ki? Valaki, akit ha nem értesz meg is úgy tud hatni, hogy az megrémiszt? Aki saját magát fedi fel, mégsem mond semmit. Elképzel bármit, beleképzeli önmagát, majd olyat ad, amitől én is belekényszerülök az Ő állapotába. Felbolygat, elborzaszt, magával ragad, utólag is mélyen kihat. Egészen különleges élmény. David Lynch. Mintha egy tűt szúrna az agyamba, és azon keresztül, onnan egészen föntről, arról az elzárt helyről kiszívná a szívem. Közben végig dobogna, kínzó és gyötrelmes lenne, túl akarnék esni rajta, közben azt kívánnám tartson ki a pillanat minél tovább, mert szükségem van az ittlétre. Nekem ezt fejezi ki Ő.
(Tisztában van valaki is valódi erejével és értékeivel?
Ott a víz. Gondolod uralkodhatsz felette? Majd mikor jéggé válik, végképp tehetetlen leszel ellene. Akkor te mennyi mindenre lehetsz képes?)
Ő úgy látja a világot, mint a játszóteret. Persze néha kiesik a hintából, vagy lecsúszik a mászóka akár legmagasabb fokáról, de talpon marad és visszamászik. Neki minden színes, játékos. Amikor új emberek jelennek meg, nem utálkozni, hanem játszani szeretne velük. Olykor előfordul csúfolódás, de ha valaki elesne, egy kéz biztosan felé nyúl. Mindenki sebe, a szembe ment homok, valahogy vicces tud lenni. Mindenki próbálkozása, az út a fejlődéshez, a küzdelem, így sokkal könnyebb. Ő mindenben látja a jót, az elkeseredettség sosem temeti el annyira, hogy többé ne kapjon levegőt. Tisztelem Őt. Remélem mindig a közelemben marad, erőt ad, átvarázsol mindent.
És ez csak... Csak egy álom.
A lehetőség vegyes érzelmeket kelt, de milyen lesz, ha a tények maradnak? Nem lesz min görcsölni, de ha nem a vágyálom, jobb is még a bizonytalan. Ritka az ilyen eset.
Itt csak én válok ketté. A személyiségem megmarad, a szívem többfelé húz. Ott lennék mindenhol, de csak egy irányt követek. Egy kitörésre várva. Egy életre vágyva.
Ha túlzottan nemérdekel, szétrobban a fejem. Ha távolinak tűnik, magányos leszek. Ha elveszettnek érzem, elmegy minden kedvem. Ha mindezt elfeledtetik, önfeledt öröm ragad el.
Ezen nekem olyan nagyon sok minden múlik.
Megnéztem sok-sok filmet, bár nem emlékszem miről pötyögtem már ide, próbálok az emlékeimből élni.
Démonok: Alapfilm. Szeretem az ilyen bénán megcsinált horrorokat, egyrészt vicces, másrész közel érzem magamhoz. Fogalmam sincs a démonok szájából miért kell zöld cuccnak ömlenie, de bírtam.
A texasi láncfűrészes mészárlás 1-4: Újra kellett, hogy nézzem. Az első rész (A kezdetek) nagyon tetszik, egész jól meg is van csinálva. Filmre annyi negatív kritikát még nem hallottam ontani, mint erre, de akinek ez nem tetszett bizonyára szörnyet halt a folytatásnál. Pedig vicces. A 2. részt (Bőrpofa) nagyon amatőrnek tartottam, de élveztem. A 3. (Halálbarlang) megint egy jobbra sikerült dolog, aztán a 4. mégjobb. Így is tartok tőle, hogy kevertem a részeket, de megkockáztatom, hogy a 2. részben van egy jelenet, mikor rendőr faszikám lácfűrésszel megpróbál beomlasztani egy házat, mikor elordítja magát, hogy "Én vagyok az Aratóóóóó!" mire az egyik emberhús evő visszaüvölti "Mi az, valami új biokaja gyártó cég?" ... Ez a kedvenc jelenetem. Meg mikor úgy állítólag attól halt meg a "mama", mikor a láncfűrészt kiszedték a csupán csontból álló kezéből. Az az őszinte átélés...
Engedj be!: Erről azt gyanítom már írtam, hát nem horror, de bizonyos hangulatban hatásos kis film.
Radírfej: Nagyon elvont és a létező legnyomasztóbb film. Kevés benne a beszéd, ami akad az is olykor kínos, ez egy hangkoncentrikus alkotás, nagyon rosszul voltam a megnézése után, de zseniálisnak tartom.
Tükrök: Ez valami új film, abszolút nem kreatív és úgy ratyi ahogy van. Van egy jelenet, mikor a csaj tükörképe leszabja a saját állát, erre a 'valóságban' ugyanez történik a leányzóval. Nagyjából ennyi a filmben az izgalmas. Kalap szar.
Minden egyes nap ugyanaz a tudat, ugyanazok az emlékek, ugyanaz a remény, ugyanaz a megpróbáltatás. Néha azt gondolom, hogy az idő előrehaladtával gyengül a hatás. Aztán rá kell jönnöm, ez nem így van, mert még mindig ugyanazt jelenti. Valahol ezt akarom, valahol nem. De ha meg sem próbálhatom, könnyen lehet, hogy beleőrülök. Nem akarom megnehezíteni mások dolgát is, akik csak értem tesznek mindent. Azt semmiképp. Ez biztos önzőség, mert képtelen vagyok másképp dönteni. Igen, ez hatalmas önzőség, nagy árral. Olyan jó lenne ha mindenkinek megérné. Ez a furcsa kétely mindent beborít, de nem tart vissza. Nem tudom mit és hogyan kellene csinálnom, hogy az a legjobb legyen. Csak a hajthatatlanságom érzem. De azt nagyon. Miért ugrok bele ilyesmibe? Mert a célokat el kell érni, csak nem mindegy milyen áron. Ahogy az sem, hogy mekkorát bukok.
A tegnapi buli is nagy sikert aratott bennem, meg a többiekben is. Perverz volt, folyamatosan visítós, barátias, iszogatós, tökéletes (márha olyan létezik).
Végül sok buli lehetőség adódott. Sárvári koncert, házibuli, kocsmatúra. Ez utóbbi került megvalósításra és öltött nem várt méreteket. Igazán különleges este-éjjel-reggel volt. Ajánlott társasjáték: Részegedj okosan! -> Ha eleget szórakozik vele az ember, irtó hatásos. A kocsmatúra alkalmával vagy 6-7 órára egy helyen ragadtunk le, szóval inkább a nagyon leivásról, mintsem a mindenhol ivásról szólt. Persze innen tova taszított a "zááááróóóra" felkiáltás. Találtunk is egy kifejezetten unszimpatikus (tudom, nincs is ilyen szó, tehát antipatikus) helyet, ahol aztán jó hangulat alakult ki. Tényleg kaptam egy lánytól puszit, mert adtam neki tüzet, mikor haveromtól kapta a cigit? Lányok távozzatok! Összesítés/fő: 6X4cl kommersz vodka, 1l vadász, 1 korsó érthetetlenül szörnyű ízű sör, fél üveg pezsgő. Töredelmesen bevallom, többre nem emlékszem.
Lényeg: Nagyon nagyon nagyon jól éreztem magam, sok a maradandó emlék, akad megfogható/látható is, ezt nem elemezném. Este 9-kor indultam, reggel 8 körül értem haza, minden perc megérte.
A szilveszter az egy kötelező, már majdnem hogy a törvény által is megkívánt lerészegedős buli-nap. Ezt a fajta nyomást valahogy nem bánom... Az viszont zavar, hogy nincsenek jó koncertek a közelben, pedig az igazán jól jönne. De mindegy, most is, mint máskor, úgy kell nekiindulni, hogy lesz ami lesz, bebaszunk és élvezzük. Ha az nem sikerül, na akkor van gáz. De ahhoz csak egy nem túl drága hely kell, kéz a pohár emelgetéshez, és némi pénz elengedhetetlen sajnos. Bár berúgok én Koccintósból is. Itt a szint. Szegeden, Bp.-en bezzeg a legnagyobb bulik lesznek. Sok közeli város nem hozza a vártat, vagyis várhatót, mert ilyenkor ez alap lenne. Úgy volt házibulit rendeznek majd, de az le lett fújva váratlan okok miatt, suck. De azért vészterv akad, szerencsére. Pedig milyen jó lenne egy igazán ütős aljasodás... Nagyra értékelném. A tavalyi buli elég szétcsúszósra sikeredett, de valami nagyobb szabású jobb volna. Azért nem a legnyerőbb a helybeli kocsmák egymás utáni látogatása, mert azt úgy minden második-harmadik hétvégén megteszem (plusz koncertek). Ilyenkor mindig valami újszerűre vágyok, valami maradandóra, amitől különlegesebb a szilveszter. Rossz érzés lenne tudni, hogy országszerte mindenkinek sok lehetősége van leinni magát, én meg a szokásos helyekre szorítkozom. Kell valami plussz.
Hát nem az a legfurcsább érzés, mikor valaki olyanra üt vissza a sors, aki téged tönkretett? Amikor pont azt teszik vele, amivel ő annyi fájdalmat okozott. És ő mégis igazságtalannak érzi, azt gondolja ezt sosem érdemelte ki, úgy véli ő szenved a legjobban. Ekkor jövök a képbe én, aki várta ezt az elégtételt, mégis elszomorít. Rájövök, hogy ha az embernek valaki sokat jelent, megalázhatóvá és kihasználhatóvá válik. Egyáltalán nem okoz örömet ezt látni. Inkább csak fáj, hogy ennyire semmi voltam.
Ám hiába élek benne, bár ez vesz körül, nem érdekel. Nem nyomaszt, csak elgondolkoztat. Mert nem erre vágyom, nem ez az én helyem. Nem kell. Boldogságban úgyis értelmem vesztem, ez az egész így egy illúzió, egy felcsicsázott hazugság. Nem is várok mást, felesleges is lenne, mindig ugyanazt kapom, ami nem baj, sokat vitt előre. Egy évnyi vajúdásra volt szükségem ahhoz, hogy valami igazán komoly döntésre kezdjek pályázni. És még néhány ember, akik kizökkentettek és megmutatták a szabadságot. Azt az utat, amit be akarok járni még ha tövisekkel is van övezve, azt, ami ezt a pezsgést kelti szüntelen.
Köszönöm.
Let the right one in- Engedj be.
Egy 12 éves kissrác a szomszédba költöző, vele egykorú vámpír kislánnyal köt barátságot. Erről szól a film. Ami érdekes, hogy nem túl kreatív a sztori, mégis nyomot hagyott bennem. Lehet, mert a gyerekek barátsága sok régi emléket felelevenített bennem, vagy csak mert valamit igazán elkaptak ezzel a filmmel. Nem tudom és nem is vagyok rá kíváncsi, azt tudom, hogy ez tetszett. Nem volt horrorisztikus, a lány szemeit nem tudom elfelejteni. Valamit nagyon mélyen mozgatott meg, ismét elakadtam.
Nem is szeretem a karácsonyt. Mármint, elvagyok meg minden, nem kapcsolok hozzá semmi negatívat sem. Csak úgy szimplán egy képmutatásnak ítélem az egészet. Aki a szívére tudja tenni úgy a kezét, hogy közben őszintén azt mondja szereti a rokon-mizériát, és szívesen megy látogatni, mert tényleg kíváncsi, annak csak gratulálni tudok. Bár ugye a másik, hogy akit szeretek, azzal egy évben nem egyszer találkozok. Az ajándékok. Nagyon szívesen adok én és nyilván örülök ha rám is gondolnak. De sokkal inkább ínyemre lenne egy oly' módon működő világ, amikor ha valakire emlékeztető dolgot találok, azt megveszem neki, és nem egy napra görcsölök, hogy találjak már valamit. Nagyon durvák az emberek. Volt itt egy ilyen kis kirakodós ajándék bódékkal teli dolog, és egyik napról a másikra felvásárolták az egészet. Úgy gyűjtik a kacatokat, mintha az életük múlna rajta. Iszonyat nyomasztó ez a fajta nyüzsgés.
Amikor a barátaimmal a személyre szabott hülye kis apróságokat átadjuk, az karácsonyi. Amikor hajnalban egyedül sétálgatok, nem fúj a szél, de az ég ontja magából a hópelyheket, az karácsonyi. Amikor megfagyok odakinnt, de még mindig tudok min röhögni, az karácsonyi. Amikor búcsúzásnál már a következő találkozót tervezgetjük, az karácsonyi. Egy évben többször is lehet karácsony, és nem feltétlen akkor, amikor mindenkinek az van.
Kicsit aggaszt, kicsit feldob, kicsit hiányzik, kicsit taszít. Egy olyan embert, aki valamikor az egész életet jelentette, nem lehet elfelejteni. Hiába tesz bármit, az emléke megmarad.
Tegnap jutott eszembe a szerelem milyen érzés, rájöttem, h. ezt elnyomtam magamban. Tegnap beszélgettünk, volt mikor jókedvű volt, volt mikor padlón, és röhögtem valami írásán. Erre megkérdezte, h. ő most olyan szerethető? És a kérdésnél 3 másodpercig tudtam milyen szerelmesnek lenni, meg utálni, meg összetörni, és eközben semmitsem érezni, és ez roppant furcsa volt.
Most valahogy tudunk igazán barátok is lenni. Elképzelhető, hogy részéről ez ideiglenesen működik, én tudom magamról, hogy mindig rendelkezésre tudok állni. =) Néha mégis szeretném, ha nem azt kellene tanácsolnom... de nem tudom megtenni. Képtelen vagyok nem a legjobbat akarni, vagy nem segíteni. Minden furcsa.
...Ő...
Álmodtam egy furcsát. Jót, rémisztőt, újat, varázslat szerűt, leírhatatlant. Nagy vonalakban mégis próbálkozom, de az érzés csak az enyém lesz, ez egész biztos.
Olyan volt az egész, mintha drogoztam volna. Forogtam, iszonyú gyorsan, mégsem lett hányingerem. Csak pörögtem körbe-körbe. Vagy léptem egyet, és azzal a lendülettel csúsztam úgy 300 métert, már amennyire egy ilyesfajta tudatállapotban ezt meg lehet állapítani. De kivétel nélkül, mindig, csakis ajtókat láttam. Ha ajtóhoz értem, anélkül, hogy nekimentem volna irányt váltottam, a sebességem egy pillanatra sem csökkent és körkörösen tovább... És az érzés. A ki- valamit bejáratként funkciónáló eszköz észrevétele félelmetes volt és baljós, mégis mindig tudtam, hogy valami jó fog történni. Valami, ami eddig még soha. Egy ijedelem, ami pozitívat szül, mégsem lépek át rajta. Paradoxon érzése kerített hatása alá, méghozzá a javából. Nagyon élveztem.
Utálok másodhegedűs lenni. Pontosabban, nem leszek az. Gyűlöllek, ha csak akkor kezdek el számítani, ha valami baj van. Mert akkor tudod, hogy itt vagyok. De soha, egyetlen egyszer nem hallottam még érdeklődésed, csak úgy. Elégtételként megkaptam a megbánásod, tudom, hogy én megtettem mindent. Néha olyan jó, mikor felelevenednek a dolgok, de ez úgy nincs rendben, hogy te gondolsz egyet és feltépsz mindent, a gyógyuló sebek vérrel telnek meg és elárasztanak, majd ha ez biztosan megtörtént, hagysz elvérezni. Én már nem szeretlek. Az érzést nem tudom elfelejteni, ami régen bennem volt, amit miattad éreztem. De ennek már vége. Nem akarom újrakezdeni, csak annyit szeretnék, hogy vagy ne keress többé, vagy ne vegyél semmibe akkorse, ha a te dolgaid rendben működnek.
Másik... Ő... Nem tudom felmérni a jelentőségem vagy jelentéktelenségem és belefáradtam a folytonos önemésztésbe. El akarok menni egy olyan helyre... igazából menekülni akarok. Valaki elől és másvalaki karjaiba, vagy csak elégni az általa gyújtott máglyámon. Elegem van a várakozásból, a kétségekből és hogy sosem élhetek magamért. Hiányzol.
Bele tudnék hányni minden velem szembe érkező képébe anélkül, hogy a megbánás legkisebb szikrája tükröződne az arcomon. Nem volt rossz napom, sőt sok érdemleges dolog van a listámon, mégis minden, tényleg minden frusztrál. Minden felfogás kérdése. Egy kibaszott sablonos idézet olvasása miatt is az agybaj kerülget. A dolgok relatívak. Ez se jut senki eszébe, pedig legalább olyan sablonos. Miért a fényre kell úgy tekinteni, hogy elűzi a sötétséget? Az éj ugyanúgy mindennap leszáll, elnyomva a világosságot. Fokozatosan nyugszom. Pedig úgy terveztem sok mindenről írok, részletesen és jogosan. De már ehhez nincs is kedvem. Nézek filmet.
Egy hihetetlen egyszerű történet, egyben egy nagyszerű horror! Avagy, megnéztem az Eden lake c. filmet. Lenyűgözött, hogy egy mindenféle fantáziaszüleményektől mentes, abszolút nem túlbonyolított film tárult végre elém, majd ragadott magával. Nem akarok belemenni a történetbe és részleteibe, még nagyon hatás alatt állok. Imádom, mikor az ember hiába izgulja végig azt a 1,5-2 órát, akkor sem kapja meg a nyugtató adagját, inkább csak úgy érezheti, hogy egy szimpla tűt vagdosnak belé szüntelenül. Nincs happy end, sokszor azt lehet hinni, hogy talán utolérte a szereplőt a szerencse, de tévedés, csak előkapták a sokkolót, mert mégtöbb kín átélésével a halál lesz ki nyugalmába zárja. Néha úgyéreztem a színészekkel együtt küzdök, én mégis tehetetlen voltam, ők pedig kegyetlenül végezték. Azért is tudott felbolygatni, mert valósághű. Nem magyarázhatod be magadnak egyetlen részletre sem, hogy nem létezik, nem fordulhat elő, lehetetlen... Külön dícséret, hogy a történések kiszámíthatatlanok. Idegtépő. El ne felejtsem... A film rámutat a fiatalok közti versengésre, hogy sokan mennyire az akaratuk ellen tesznek, ha ezzel egy társasághoz csapódhatnak. Ez fontos.
A 9. kaput is megtekintettem. Unalmas, kiszámítható, a film a saját paródiájává válik, vontatott, szar. Egy nyomorult könyv keresését húzzák egy csomó ideig, pontosabban 2 könyvét, aztán a film végére benyomnak néhány misztikus dolgot, közbe egy-két horrorisztikusnak szánt, röhögést kiváltó jelenet, egy ócska befejezés, és már az is értékelhetetlen,h. szerepel benne Johnny Depp.
Lassan sikerül film téren behozni a lemaradásom, és csak megnézek mindent ami érdekel. Írtam már a pokol anatómiájáról? A rövid és tömör véleményem annyi volna, hogy ilyet még nem láttam. Kicsit bővebben fontosnak tartom megemlíteni, hogy sok jelenetében pornófilmre hajaz, mondanivalója azonban érdekes, mégsem ad túl sok megfoghatót a férfi és nő kapcsolatáról úgy általában. Amivel még nem találkoztam, hogy igazából csak 2 szereplője van a filmnek, mégsem derül ki senkinek a neve, sőt egyikük meg is hal, köszönheti ezt másikuknak. Olyan részeket tartalmaz a mű, melyben ízlés dolga azt gondolom, hogy valamit egyedinek, újszerűnek, vagy visszataszítónak tartunk. És bár meghökkentő történésekkel jócskán találkoztam, elborzadást mégsem éreztem. Egy kicsit át kell látni a jeleneteken és a valódi mondanivalóra koncentrálni. Aki nem tud a tartalomra figyelni, bizonyára nem kellemes élménynek tekintette a filmet. Le kell írjak belőle egy furcsa mozzanatot. A nő valami olyasmit mond, hogy: "Férfi és nő ellenségek. Az ellenségek egymás vérét isszák. Igya meg." Erre a férfi ( aki egyébként homokos) megissza a vízben áztatott használt női tampont tartalmazó véres egyveleget, majd néhény kortyot lecsúsztat torkán a hölgy is. Ez nagyjából kifejezi, hogy a film kissé beteges, mégis a fontos emberi érzelmek és szerepek közti rengeteg érdekességre próbál rávilágítani. Azért érdemes megnézni.
A Cradle of fear c. filmet is végre vizualizáltam, úgyszint vegyes érzelmeket váltott ki. Majd talán egyszer leírom.
Egy másik fázis. Ez a nekem való! Annyira hihetetlenül jól érzem most magam. A külvilág ebből legfeljebb egy kis bohókát, komolytalanságot érzékelhet. De amikor csak ülök és mosolygok, vagy körbenézek, és a közelemben lévőkre pislantok, az annyira jó és megnyugtató. Eláraszt az elégedettség, a ragaszkodás, az emlékek, és mikor kizökkenek boldogabbnál boldogabb szituácikba csöppenek. Kétségtelen, ehhez az én aktív részvételem is szükséges, de be kell valljam, igazán megéri. Ilyenkor kiegyensúlyozottá válik minden és csak ez a melegség létezik. Mintha kifordulnék magamból, mégis a legvalósabb énemre lelnék rá. A legfontosabb - talán csak számomra érthető -, hogy minden nagyon mély. És ez a legjobb. Ezt akaroooom. Hazajött...! Bár itt van egy kis de... =)
Megnéztem a Trainspotting c. filmet, kapásból egy hosszú idézetet illesztenék be ide, de aki látta egyből kiszúrja melyik az a rész (az eleje bizony).
Találtam egy kérdőjelet.